Olajcsere-tippek
Amikor az autó olajszükségletéről beszélünk, a termék minősége és a rendszeres ellenőrzés a legfontosabb szempontok. Az olaj szintjét rendszeresen kell ellenőrizni, mivel a motorok kis mennyiségben szükségszerűen égetik el az olajat. Különösen fontos az olajszint ellenőrzése hosszú út előtt, illetve két olajcsere közben, mert a technika fejlődésének köszönhetően ma már két olajcsere közben jóval hosszabb utat tehetünk meg. Csaknem minden új Opel jármű olajcserére szorul egy év, illetve 30 ezer kilométer megtétele után. A dízel részecskeszűrővel, illetve turbófeltöltős benzinmotorral rendelkező járművek esetén, ha korábban kedvezőtlen körülmények között használták őket, az olajszintmérő korábban jelezheti az olajszint ellenőrzésének szükségességét.
Olaj – gyors tippek
Opel által jóváhagyott motorolaj
A következő olajakat a legtöbb hivatalos Opel márkaszervizben és a kijelölt (online) kereskedőknél mindig megtalálhatja:
GM 5W-30 dexos2 motorolaj – Fuel Economy Longlife formula
Az új környezetkímélő, nagy teljesítményű olaj az Opelek számára. Az alacsony kén-, hamu- és foszfortartalmú GM 5W-30 dexos2 motorolaj-kenőanyag magas teljesítményt nyújtó alapolajok keverékéből és a lehető legmodernebb adalékanyagok hozzáadásával készül, és a legújabb dízel részecskeszűrőkkel és benzinkatalizátorokkal is teljesen kompatibilis. A 5W-30 dexos2 motorolajat úgy terveztük, hogy az üzemanyag-takarékosság további elősegítése mellett tisztító ereje, a kopás ellen nyújtott védelme és az általa a motornak nyújtott összvédelem is egyaránt a legkiválóbb legyen. Az 5W-30 dexos2 előnyei:
- Kiváló védelmet nyújt a kopás ellen akkor is, ha hosszú ideig nincs utántöltés.
- A továbbfejlesztett tisztító- és diszpergáló hatású adalékanyagoknak köszönhetően nagyobb tisztaságot biztosít a motornak, és jobban védi az üledékek és káros lerakódások ellen.
- Alacsony kén-, hamu- és foszfortartalmának köszönhetően meghosszabbítja a kibocsátáscsökkentő rendszerek (DPF és CAT) élettartamát, hatékonyságukat pedig mind dízel-, mind benzinmeghajtású gépjárművek esetén fenntartja.
- Kiváló üzemanyag-takarékosságot tesz lehetővé.
- Kiváló teljesítményt nyújt mind magas, mind alacsony hőmérsékleten.
Az 5W-30 dexos2 teljesítménye:
- Megfelel az új GM dexos2 motorolaj-specifikációknak, a korábbi GM-LL-A-025 és GM-LL-B-025 GM specifikációknak, valamint a következő iparági specifikációknak: ACEA A3/B3, A3/B4; ACEA C3; API SM/SL / CF.
Az 5W-30 dexos2 felhasználása más gyártók járműveiben:
Az 5W-30 dexos2 a következő gyártói jóváhagyásokat kapta még meg:
- BMW Longlife 04
- Mercedes-Benz MB229.31 és MB229.51
- Volkswagen 502.00 / 505.00 / 505.01
Az 5W-30 dexos2 használata:
- Fontos: Az MY10-től kezdődően az összes Opel személyautóban, terepjáróban és könnyű haszongépjárműben javasolt a használata, amelynél a GM 5W-30 dexos2 használata ajánlott.
GM 5W-30 motorolaj Super Synthetic Fuel Economy Longlife formula
Szintetikus alapolajok és a lehető legmodernebb adalékanyagok keverékéből hoztuk létre: a legkiválóbb minőséget nyújtó motorolaj takarékos üzemanyag-felhasználást, ritka utántöltést és a legújabb generációs benzin- és dízelmeghajtású személygépkocsik esetén is csökkentett kibocsátást tesz lehetővé. Megfelel a GM-LL-A-025, GM-LL-B-025, SAE 5W-30, ACEA A3, B4, API SL/CF specifikációknak. Előnyök:
- Kiváló védelem a motor kopása ellen még a legszélsőségesebb hőmérsékleti viszonyok és körülmények között is. Ritka utántöltés esetén is megőrzi teljesítményét. Hosszú karbantartási periódusok során csökkenti az üzemanyag-felhasználást.
Alkalmazás:
- Megfelel a SAE 5W-30, ACEA A3, B4, API SL/CF specifikációknak, valamint a hosszú szervizidőszakokra vonatkozó GM-LL-A-025 és GM-LL-B-025 GM Longlife specifikációknak.
- A rugalmas karbantartási rendszerrel (ECO Service-Flex) ellátott autókkal is használható.
- Ez a legideálisabb választás a személygépkocsik legújabb generációja, illetve a lehető legjobb motorolaj-teljesítményt kívánó vásárlók számára.
GM 5W-40 Supreme Plus motorolaj
Az eredeti GM 5W-40 Supreme Plus egy alacsony kén-, hamu- és foszfortartalmú, kiváló teljesítményt nyújtó, összetett dízelmotorokban való felhasználásra tervezett motorolaj. Tervezésekor a részecskeszűrő és a motor maximális védelmét tartottuk szem előtt olyan esetekben, amikor két szervizelés között hosszú idő telik el. Előnyök:
Kiváló minőségének köszönhetően a Genuine GM Engine Oil 5W-40 Supreme Plus a következőket biztosítja:
- A legmodernebb adaléktechnológiának köszönhetően teljes motorvédelem, különösen a normál kopás ellen. A továbbfejlesztett tisztító- és diszpergáló hatású adalékanyagoknak köszönhetően nagyobb tisztaság a motornak.
- Alacsony kén-, hamu- és foszfortartalmának köszönhetően optimális teljesítményt biztosít az utókezelési eszközök számára a kibocsátás és a szennyező anyagok mennyiségének csökkentése érdekében.
- Kiváló hőstabilitás és ellenállás az oxidációnak, ami a szélsőséges körülmények között is megelőzi az állagromlást.
- Az utókezelési eszközök, például a részecskeszűrők élettartamát a hagyományos kenőanyagokhoz képest megnöveli.
- A könnyű hidegindításnak köszönhetően a 10W-40 és 15W-40 olajokhoz képest kisebb lesz az üzemanyagfogyasztás.
Jóváhagyások:
- SAE 5W-40
- ACEA A3, B3, B4, C3,
- API SM/SL/CF,
- VW 505.01/502.00/505.00,
- MB 229.31
- BMW Longlife-04,
- Porsche,
- Ford WSS-M2C 917A
Ajánlások és alkalmazás Opel gépjárművek esetén:
- A motorolajat minden olyan részecskeszűrővel rendelkező modell dízelmotorhoz, terepjáróhoz és könnyű haszongépjárműhöz való használatra terveztük, amelyhez az ACEA C3 olaj ajánlott.
- Minden helyzetben (városban, országúton és autópályán) használható, különösen extrémebb körülmények között (hegyi utak, lakókocsi-vontatás).
- Minden vezetési típushoz megfelel.
- Különösen az olyan gyártók igényeire terveztük, akiknél két szervizelés között hosszú idő telik el.
- Megjegyzés: Minden, a szervizbeosztásnak és a szerviztervnek megfelelő jármű részére. Tájékozódjon a szervizelési szakirodalomból vagy a felhasználói kézikönyvekből.
GM 10W-40 félszintetikus motorolaj
Csúcstechnológiát képviselő, legújabb generációs, többfokozatú motorolaj, amelyet kifejezetten a személygépkocsikban használt, négyütemű, többszelepes, turbós vagy turbó nélküli benzin- és dízelmotorokhoz fejlesztettünk ki. Megfelel a SAE 10W-40, ACEA A3, B4, API SL/CF specifikációknak. Előnyök:
- Kiváló védelem a legszélsőségesebb körülmények között is.
- Szintetikus alapolajok és modern adalékanyagok kombinációja.
- Előnyei például a csökkentett olajfogyasztás, a szivárgások megelőzése és a motor tömítésének kondicionálása.
- Nagy mértékben ellenáll az elöregedésnek, alacsony hőmérsékleten is kiváló folyékonysági mutatóinak köszönhetően könnyű a motor beindítása.
- Üzemanyag-takarékosság.
Alkalmazás:
- Megfelel a SAE 10W-40, ACEA A3, B4, API SL/CF specifikációknak és a VW 500.00/505.00, MB 229.1 specifikációk követelményeinek.
- Egész évben használható, turbófeltöltős és turbófeltöltő nélküli benzin- és dízelmotorokban egyaránt. A lehető legjobb választás régi modellek esetén.
GM 15W-40 Mineral motorolaj
Személygépkocsikhoz készült, kiváló minőségű alapolajok és gondosan összeválogatott adalékanyagok használatával létrehozott többfokozatú motorolaj, amely turbófeltöltős és turbófeltöltő nélküli benzin- és dízelmotorokkal egyaránt felhasználható. Megfelel a SAE 15W-40, ACEA A3, B3, API SL/CF specifikációknak. Előnyök:
- Kiváló motorvédelem, különösen kopás ellen.
- Jó tisztító- és diszpergáló hatása segít megelőzni a fekete lerakódásokat.
- Jó folyékonysági mutatói megbízható indítást és gyors olajcirkulációt tesznek lehetővé.
Alkalmazás:
- Megfelel a SAE 15W-40, ACEA A3, B3, API SL/CF specifikációknak és a VW 501.01/505.00, MB 229.1 specifikációk követelményeinek.
- Egész évben használható, turbófeltöltős és turbófeltöltő nélküli benzin- és dízelmotorokban egyaránt.
- Régebbi gépkocsimodellek számára.
- Minden, a szervizbeosztásnak és a szerviztervnek megfelelő jármű részére. Az Opel által jóváhagyott és megadott termékek használatát és kezelését illetően további útmutatásokat találhat a szervizelési szakirodalomban.
Mobil 1 0W-40 Protection Formula motorolaj
A Mobil 1 0W-40 motorolajat rendkívül magas teljesítményt nyújtó szintetikus alapok egyedi keverékére építettük, és a Supersyn technológiával erősítettük meg. A Mobil 1 0W-40 széles viszkozitási tartománya felülmúlhatatlan védelmet nyújt, üzemanyag-takarékosságot tesz lehetővé, és a lehető legsimább vezetési élményt biztosítja. A Mobil 1 0W-40 segítségével a motorok a sarkvidéki hidegben is elindíthatók, és eltávolítja a magas hőmérsékleten gyakran megjelenő lerakódásokat, üledékeket. A világon létező iparági szabványok és a fő gyártók követelményeinek nagy részét túlteljesítve a teljesítményt fókuszba helyező Mobil 1 0W-40 akkor is jól teljesít, amikor a hagyományos olajok már képtelenek. A termék kizárólag a Mobil 1 márkával érhető el. A Mobil1-ben mindent megtalál, amit egy kiváló teljesítményű és a Mobil márka előnyeivel rendelkező olajtól csak elvárhat. Jóváhagyások:
- ACEA A3, B4;
- API SM/CF;
- GM-LL-A-025;
- GM-LL-B-025;
- BMW Longlife-01;
- MB 229.3/229.5;
- Porsche;
- VW 502.00/505.00/503.01
Alkalmazás:
- A motorolaj bekerült az Opel motorolaj-portfóliójába.
- A termék potenciálisan kiegészítheti az Opel motorolaj-választékát: a legigényesebbeket is kielégítő specifikációját a versenyzés megszállottai és az OPC-ügyfelek figyelmébe ajánljuk.
- Megjegyzés: Ez a motorolaj nem a DPF-fel ellátott Opel Antara 2.0 CDTI, Opel Movano, illetve Opel Vivaro számára készült.
Fontos megjegyzés: Minden, a szervizbeosztásnak és a szerviztervnek megfelelő jármű részére. Az Opel által az ön járműve számára jóváhagyott és megadott termékek használatát és kezelését illetően további útmutatásokat találhat a szervizelési szakirodalomban.
Mennyit szánjak motorolajra?
Mielőtt egy autótípust piacra dobnának, a legextrémebb körülmények között kell helyt állnia. A minőségi követelmények minden alkatrészre vonatkoznak, beleértve az autóban található kenőanyagokat is. Az átlag autótulajdonos valószínűleg soha nem fog a teszten szimulált extrém körülményekkel találkozni, de biztos lehet benne, hogy a motorolaj, amivel autóját a gyártó feltöltötte, a legszigorúbb minőségi követelményeknek is megfelel, mind megbízhatóság, mind élettartam szempontjából. A gyári motorolaj tehát éppen úgy eredeti gyári alkatrésznek tekinthető, mint az eredeti gyári féktárcsa, vagy az eredeti gyári fékbetét.
Köztudott, hogy a motorolajpiacon mind minőségben, mind árban nagyon széles a skála, de egyet biztosan állíthatunk: A gyár által előírt minőségi követelmények betartásához elegendő a gyári motorolajat betölteni autójába! Ami viszont még a motorolaj minőségénél is fontosabb, hogy olajszintjét rendszeresen ellenőriztesse, és soha ne lépje túl a gyár által előírt olajcsere intervallumokat!
GM néven már egy ideje kiskereskedelmi forgalomban is elérhető a General Motors saját olaja. A Corvette, a Cadillac, a Chevrolet, valamint az Opel gyártója szándékosan megfizethető áron dobta piacra kenőanyagait, hogy a minőségi olaj minden ügyfele számára – akár egy luxus sportkocsit, akár egy használt családi autót vezet – elérhető legyen.